Minimálisan érinti a vadászati tevékenységet a kijárási korlátozás


2020. március 27. , Országos Magyar Vadászati Védegylet

Orbán Viktor miniszterelnök 2020. március 27-én reggel bejelentette, hogy a járvány miatt március 28-ától április 11-éig kijárási korlátozások lépnek életbe az ország egész területén. A Védegylet kikérte az Agrárminisztérium szakmai álláspontját, amely szerint - a mi jogértelmezésünkkel összhangban - a vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet a korlátozások csak minimálisan érintik.

A részleteket A kijárási korlátozásról szóló 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet tartalmazza, a jogszabály a Magyar Közlöny 2020. évi 56. számában jelent meg március 27-én.

  • Ennek 3. § szerint:  „A lakóhely, a tartózkodási hely, illetve a magánlakás elhagyására az e rendeletben meghatározott alapos indokkal kerülhet sor.”
  • Az alapos indokokat felsoroló 4. §-ban az (1) a) pontban szerepel a mezőgazdasági és erdészeti tevékenység, míg a d) pontban az egyéni szabadidős sporttevékenység.
  • Az 5. § szerint „Egyéni szabadidős sporttevékenység (…) külterületen, (…) egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.”

 

A leírtak értelmében a szaktárca úgy nyilatkozott: a hivatásos vadász munkavégzése továbbra sem korlátozott, a vadkárelhárítás és állományszabályozás érdekében pedig egyéni vadászatra továbbra is lehetőség van.

 

A vadászat természetesen oly módon folytatható, hogy a tevékenység során be kell tartani a fent hivatkozott rendelet 1. §-ában foglaltakat:

„Mindenki köteles más emberekkel a szociális érintkezést – a közös háztartásban élők kivételével – a lehető legkisebb mértékűre korlátozni, és a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter távolságot tartani.”

 


 

Minden tudnivaló a járvánnyal kapcsolatban elérhető a tematikus állami honlapon, a koronavirus.gov.hu címen.